Nem ért véget a szolgálat

Amikor azt gondolod, véget ért a szolgálat.
Volt már olyan, hogy azt gondoltad: a szolgálatnak vége?
Mi is így voltunk egy alkalommal. Egy barátnőmmel és szolgatársnőmmel egy iskolában szolgáltunk gyermekek felé. Hazafelé tartottunk, már fáradtak és éhesek voltunk, ezért megálltunk egy gyorsétteremben, hogy együnk valamit, és kicsit megpihenjünk.
Nem számítottunk rá, hogy azon a napon még valakihez oda fogunk lépni.
Egyszer csak odajött hozzánk egy férfi. Látszott rajta, hogy zavarban van, és nehezen szólít meg bennünket. Azt kérdezte, tudnánk-e neki segíteni, mert aznap még nem evett.
Összenéztünk a barátnőmmel. Készpénz egyikünknél sem volt, csak bankkártya. Ezért azt mondtuk neki, hogy pénzt nem tudunk adni, de szívesen veszünk neki ennivalót. Megkérdeztük, mit szeretne, majd megvettük neki, és kivittük hozzá.
Ahogy beszélgetni kezdtünk, egyre inkább látszott, hogy egy megtört, nehéz helyzetben lévő ember áll előttünk. És akkor éreztem, hogy ez a találkozás nem véletlen.
Az étel fontos volt, hiszen éhes volt, és a természetes szükségét be tudtuk tölteni. De éreztem, hogy nem ez a találkozás lényege.
Elkezdtünk beszélni neki Isten szeretetéről, Jézusról és az evangéliumról. Nagyon erősen érezhető volt az Úr jelenléte, és úgy láttam, hogy a szíve teljesen nyitott arra, amit hall. Végül befogadta Jézust, és együtt imádkoztunk vele.
Nem volt hol laknia, ezért azért is imádkoztunk, hogy az Úr oldja meg ezt a helyzetét.
Már éppen úgy éreztem, hogy mindent megtettünk, amit lehetett, amikor volt bennem egy erős késztetés: ne engedd el még.
Volt egy új Bibliám a táskámban. Szép, új, gondosan választott példány volt, és mégis nagyon erősen azt éreztem: add oda neki.
Odaadtam.
Így indult tovább az útjára: kapott ennivalót, hallotta az evangéliumot, befogadta Jézust, imádkoztunk érte, és kapott egy Bibliát.
Aztán rábíztuk az Úrra.
Azóta sem tudom, mi történt vele. Nem találkoztam vele újra. De hiszem, hogy Isten tovább tudta vinni azt, amit azon a napon elkezdett benne.
És számomra ennek az egésznek van egy nagyon fontos tanulsága.
Nem mindig tudjuk előre, mikor kezdődik egy szolgálat. És azt sem, mikor ér véget.
Mi azon a napon már elvégeztük, amiért elindultunk. Szolgáltunk a gyermekek felé, hazafelé tartottunk, elfáradtunk, megéheztünk, és már csak egy kis pihenésre vágytunk.
De Istennek még volt egy találkozása számunkra.
És ehhez nem kellett újabb program, nem kellett színpad, nem kellett gyülekezeti alkalom.
Csak két ember kellett, akik elérhetőek voltak.
Ezért hiszem, hogy Jézus követőjeként nem az a kérdés, hogy mikor vagyunk "szolgálatban".
Hanem az, hogy mindig készek vagyunk-e arra, hogy használjon bennünket.
Lehet, hogy éppen sietsz.Lehet, hogy fáradt vagy.Lehet, hogy már azt gondolod, mára vége.Lehet, hogy teljesen más terveid vannak.
És közben ott van melletted valaki, akit Isten szeretne elérni.
Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni. Néha egy étel. Egy pohár víz. Egy meghallgató szív. Egy imádság. Egy Biblia. Egyetlen mondat az evangéliumról.
A kérdés az, hogy észrevesszük-e, és engedjük-e, hogy Jézus rajtunk keresztül kinyúljon.
Mert lehet, hogy amikor te azt gondolod, hogy a szolgálatod már véget ért, Jézus számára éppen akkor kezdődik egy új találkozás.
Legyünk ezért elérhetőek. Legyünk készek. Legyünk érzékenyek a Szent Szellem vezetésére.
Mert nem kell mindig tudnunk előre, kit fogunk elérni. Elég, ha készek vagyunk arra, hogy Jézus elérjen valakit rajtunk keresztül.